A csel

Teltek a napok,és próbáltam túl tenni magam.Mind a két vadbarmon,mind a történteken.Fájt amit tettek,és ezt szerintem nem is tudom olyan jól hangsúlyozni.Már a bál napja óta nem láttam a két fiút,ami jó jel.Vagy ha láttam is valamelyiket,fülét-farkát behúzva került el engem.Aminek örültem.Egyik nap éppen az ebédlőben ültem,amikor a lányok ledobták magukat mellém.

-Sziasztok.-mondtam egy halvány mosollyal az arcomon.

-Szia.Te figyu...-kezdett bele Dia,és megvakargatta a tarkóját.-Ugye már elfelejtetted a konfliktust?-felsóhajtottam a kérdésén.

-Eddig próbáltam nem emlékezni rá,de te most,hogy felhoztad...-kezdtem,és mivel szégyenlősen elpirult,rámosolyogtam.-Semmi baj.Mindenkit érnek csalódások,és jobb túltenni magad,mint felejteni.Nem tabutéma,csak azért határokkal,oké?

-Persze.-bólogattak mindketten.Ettem tovább,de ők csak nem akartak enni.

-Valami baj van?-néztem rájuk.

-Tudoooood.-nyújtotta el Kris az "o" betűt.-Van két srác...-kezdett bele.

-Nagyszerű.-mosolyogtam és összecsaptam a tenyereim.

-Szóval nem bánod?

-Nem,feltéve,ha nem hanyagoltok el miattuk.-kacsintottam rájuk,de komolyan gondoltam.Felnevettek,hisz nem értették a célzásom.Amikor befejeztem az ebédelést,elvittem a tálcám,és elindultam a szobámba.A lépcsőn lassan lépegettem fel,egyszer-egyszer ugrándoztam egy kicsit.Boldog voltam,hogy a barátnőim boldogok.A szobám előtt mély levegőt vettem,és felkészültem az orrtúróra.Beléptem az ajtón,és leültem az ágyamra.Nem szóltam hozzá,reméltem ha én nem teszem,ő sem fogja.De sajnos tévedtem...

-Szia!-rikkantotta.-Képzeld ma nagyon sokat aludtam ám!Egy órája keltem fel.-az órámra pillantottam.Dél volt.Tizenegyig aludt.Egy erőltetett mosollyal bólintottam.-Megnéztem az Alkonyatot!Te láttad már?Ott a vérfarkasok olyanok,mint mi!De én nagyon nem csípem az Edwardot.-Itt magamban hozzátettem,hogy én meg téged nem,de inkább nem tettem szóvá...-Miért akarja elvenni Bella rendes életét?-És te miért akarod untatni az enyémet?Szóval Elisa csak fecsegett és fecsegett megállás nélkül.Néha rákérdezett a véleményemre,de nem válaszoltam,tehát dumált tovább.A falnak.Mivel én nem figyeltem rá.Az ágyamon feküdtem,kezeimet összekulcsoltam a hasamnál.A falhoz támasztottam a párnámat,és annak dőlve gondolkoztam.Nem,nem azon ami történt.Furcsa módon nem azon...Életemet egy kopogtatás mentette meg.Gyorsan felpattantan és az ajtóhoz léptem.

-Kinyitom!-jelentettem ki inkább a szobatársamnak.Ahogy kinyitottam Kris és Dia álltak előttem.-Sziasztok.-mosolyogtam rájuk.-Mi újság?

-Semmi különös.-vonta meg a vállát Dia,és bekukkantott a szobába.Elis az ágyán ült,és vigyorogva figyelt minket.-Nem jössz sétálni?-kérdezte végül hosszas tipródás után.

-De,szívesen.-mondtam és magamra kaptam a kabátom,majd gyorsan becsuktam magam mögött az ajtót.Útrakészen pillantottam rájuk.Nem mosolyogtak annyit,mint amennyit szoktak,de ez nem tűnt fel.Lesétáltunk a lépcsőn,közben pedig olykor-olykor beszélgettünk valamiről.Leginkább én beszéltem.Azt hiszem,a szobatársam hatással van rám...ettől a gondolattól kirázott a hideg,de egy kisebb fejrázással gyorsan elhessegettem.Az udvarra leérve a nagy fakapun léptünk ki,és az egyik kis ösvényen indultunk el.-Vadászunk egyet?-mosolyogtam a két barátosnémra,akik kedvesen bólintottak.Kris és én alakot váltottunk,Dia pedig "megnövesztette" a szemfogait.Krisszel lassan lopakodva elindultunk becserkészni valamit.Persze ezúttal Kris vezetett engem.Dia elbújt az egyik fa tetején,és várta a jelet.Az egyik bokor mögött bújtunk meg.A kis tisztás széléről figyletünk.Vagyis..Kris.Én mögötte voltam,tehát nem sokat láttam.

-Te jobb oldalról menj...-suttogta nekem,majd kirontott a bokor takarásából,és elkezdte üldözni a már számomra is látható őzek egyikét.Elindultam,és jobb oldalról kerítettem be a kiválasztott példányt.Ahogy rohantam a magas fűtől nem láttam semmit,csak hallásomra hagyatkozhattam.És ezt is tettem.Egyszer egy kis sistergést hallottam a bal oldalamról,tehát megtorpantam,hogy jobban meghallhassam,és megállapítsam a zaj okozóját.De mivel halálrarémült lihegést nem hallottam,gondoltam,hogy nem őz.Oldalraszökkentem,és ezzel valamin,vagy valakin landoltam.De az a valaki tovább lendített,így egyet-kettőt biztosan bukfenceztünk még a fűben.Nem tudtam kivel állok szemben,ezért felborzolt szőrrel és vicsorogva pillantottam a másik farkasra.De annak nyugodt testtartása azt sugározta nekem,ismer engem.Abbahagytam a vicsorgást,és jobban megfigyeltem.A fekete bunda,a szürkéskék szemek...Clyde!Sarkon fordultam és elkezdtem elügetni,mintha ott sem lett volna.De elém ugrott,ezzel elzárva a távosásom ajtaját.Felékaptam egyszer,jelezve,hogy engedjen távozni.Nem tette,sőt szemeiből szomorúságpt véltem felfedezni.

-Engedj!-vicsorogtam rá.

-De meg kell beszélnünk...-hangsúlyozta a"kell" szócskát,hangja szomorkásan csengett.

-Ugyan mit kéne?-húztam össze a szemeimet.-Hogy miért vagy egy verekedős vadállat Claudedal együtt?Vagy,hogy miért szeretsz bajnokságot rendezni nyilvános helyeken?Clyde!Te őrült vagy!-ordítottam le a fejét.-És most engedj.

-Lehet,hogy őrült vagyok,de csak azért,mert a szerelem felkavarta a lelkem..-tudtam Clyderól,hog nagy csajozós,de ezt még nem hallottam a szájából.És még úgyse,hogy másnak mondja.Komoran pillantottam rá.

-Honnan tudtad,hogy itt leszek?-kérdeztem,és nyomós okom volt rá,hogy válaszoljon.

-A barátnőid segítségét kértem..-sóhajtott fel fáradtan.

-Neked nem elég,hogy engem is megbántasz,még őket is belerántod?-ripakodtam rá.

-Azért tettem,hogy láthassalak.

-Szóval te csak magadra gondolsz?-pillantottam rá gorombán.

-Nem,csak rád.-jelentette ki halkan.Tényleg olyan volt,mintha sajnálta volna a tetteit.Kölyökkutya szemekkel nézett rám.Egy pillanatra elérzékenyültek a vonásaim,de újra komorrá váltak.

-Azt hittem érthetően fogalmaztam:NEM AKARLAK TÖBBÉ LÁTNI!Vágod?Fontos volt számomra a bál,és te ,vagyis ti,tönkre tettétek!-üvöltöttem rá.Erre már nem szólt,csak szomorúan felsóhajtott.

-Sajnálom.Azt nem tudom,hogy a Claude fiú sajnálja-e,de azt igen,biztosan,hogy én igen.És lehet,hogy ez örökre tönkre teszi az életem.

-Ó,nem hiszem!Ezer meg ezer farkaslány van még a világon,aki csak a te óhajodra vár!Mit akarsz már?!

-Lehet,hogy ők várnak rám,de én az olyan lányt szeretem-itt nyomatékosan rám pillantott.-Akiért meg kell küzdenem.És nem fogom feladni.Mert az illető,aki itt áll velem szemben,olyan fontos nekem,hogy csak íg nem tudnám elengedni...

-Szóval szerinted én vagyok az egyetlen,aki nem ugrik azonnal az öledbe,ha nem engeded táncolni egy másik sráccal?

-Nem erről van szó.-rázta a fejét.-Hanem arról,hogy nem tudlak elfelejteni.

-Pedig én szívesen elfelejteném a képedet.-forgattam meg a szemeim.Fáradtan,és szomorúan felsóhajtott,miután mély levegőt vett.

-Akkor távozom.-mondta,még egyszer rám pillantott,majd elindult kifelé a fűrengetegből,vissza a kastély irányába.A alsó ajkam lebiggyesztettem,és beleharaptam abba.Nem tudtam mit tegyek.Utána menjek-e,vagy hagyjam?Sokat hezitáltam,míg az előbbi mellett döntöttem.Amit mondott...azt meg én nem tudnám elfelejteni.És egy ideig betartotta amit kértem...Gyorsan utánavágtáztam,és eléléptem.A szemeibe néztem,de nem szóltam,csak a bundájába fúrtam az arcom,és a könnyeim folyni kezdtek...Alakot váltott,és a farkas alakom nyakánál megölelt.Magamba szívtam az illatát,majd alakot váltottam.Mellette ültem a fűdzsungel szélén,és sírtam.Kisírtam magamból a régi,kellemetlen emlékeket.Nem szólt hozzám,és én se hozzá.De mindketten tudtuk,hogy itt pontot teszünk ennek az ügynek a végére...